Kint farkasordító hideg van. Én ezt szeretem. A lakásom viszonylag meleg, 20 fok körüli a hőmérséklet, valamiért nem tudom ennél melegebbre állítani a termosztátot. De így is hálás vagyok. Már tudok hálás lenni sok mindenért. Egyszerű dolgokért is.
62 és fél éves vagyok, egy év múlva mehetek nyugdíjba, tehát idén még nem. Ezt várom, de egy ideje fontolgatom, hogy félállásba dolgoznék tovább, ha lehet. (Törvény szerint csak külön engedéllyel lehet, mert közalkalmazott vagyok.)
Idén, júniusban újabb unokám születik, a harmadik – ezúttal a fiaméknál. Ettől nagyon lelkes vagyok. A fiam december 23-án hivatalosan is megnősült, feleségül vette azt a lányt, jövendő gyermeke anyját, akivel évek óta együtt él, és akit én nagyon szeretek. Nagyszerű teremtés.
Három gyerekem közül éppen a legkisebb és a fiú szánta rá magát erre először. De állítólag nyáron a kisebbik lányom is férjhez megy. Hivatalosan. Ahhoz a fiúhoz, akivel hosszú évek óta együtt él.
Jobban vagyok: testileg és lelkileg is. Sosem megyek betegállományba, legalábbis az elmúlt három évben egy napot sem voltam. Imi barátom meg is kérdezte, miért nem. Magam is meglepődtem a válaszomon: „Mert nem szoktam beteg lenni.” Ez nagyjából igaz, bár hozzáteszem, ha beteg vagyok, akkor rögtön nagyon súlyosan leszek az, aminek többször kórház lett a vége.
Kevésbé vagyok fáradékony is, talán a vitaminoknak köszönhetően, amiket szedek, meg a hajnali munkakezdésnek. Bizony. Mert szeptember óta fél 7-re járok dolgozni, ami azt jelenti, hogy 5-kor kelek. De 3-kor már végzek, és ez nekem jobban megfelel.
Na de a témám az öregedés. Már lassan egy éve írom ezt a blogot, de sehol semmi visszajelzés, reakció. Igen, nem teszem ki a facebookra, meg nincsenek benne reklámok. Vagy nem érdekel a kutyát sem. Ez jellemző rám: rejtőzködve mutatom meg magam. Ahogy a könyvemben is, amit álnéven írtam.
Na de újra: a témám az öregedés. Szeretem nézni, sőt bámulni az embereket. Érdekelnek. Sokat utazom tömegközlekedéssel, így van módon idegeneket nézegetni. Van egy különös pár hajnalonként, 6 óra körül a Deák téri aluljáróban. 50 és 60 év közöttiek lehetnek, és bizony csúnyák. De minden jel szerint nagyon szeretik egymást, vagy legalábbis nagyon ragaszkodnak egymáshoz. Az erősen kopaszodó férfi talán hajléktalan, mindig egy nagy bevásárló kocsi van nála. Lehet, hogy benne van az összes cucca. A hasonló korú nő a haját nyilván festi, mert koromfekete. Kicsi, csúnyácska nő. Ő szokott később jönni. Ezek szerint nem laknak együtt. Na de a hajnali találkozások! Az öröm. A nő a férfi ölébe ül. Ennél tovább nem mennek, nem nyalják-falják egymást ízléstelenül. De nagyon összetartoznak. Szeretem nézni őket. Hiányozna, ha eltűnnének.