Igazából nem félek a haláltól, de elég sokat gondolok rá. Sok korombeli halt meg mostanában. Józsa Imre színész, aki velem egyidős volt, Kocsis Zoltán (csak két évvel idősebb nálam), Esterházy Péterről nem is beszélve, aki 66 évesen halt meg, mint anyám. Igen, anyám 66 évesen halt meg, a 66. születésnapja előtt három héttel. Olykor arra gondolok, hogy már négy évem sincs hátra. És hát, valljuk be, egyáltalán nem élek egészségesen: cigarettázom, nem sokat figyelek a táplálkozásomra, nem sportolok, stb. És van egy krónikus autoimmun betegségem is, ami miatt már volt egy szív- és egy lépinfarktusom. Szorgalmasan szedem a véralvadásgátlókat, de segít ez? Nem hiszem. Nincs messze a vég. Sokat gondolok arra is, hogy mit hagyok a gyerekeimre. Nos, emlékeket, köztük sok rosszat. Aztán a lakásomat, amit nemrég "becsméreltettem fel", csalódásomra korántsem ér annyit, mint reméltem, főleg, hogy az értékét három részre kell majd osztani. És némi pénzt, ami szintén nem túl sok, ha három részre lesz osztva. Azért még pár év jó lenne. Pár szabad év. Még bő egy évem van a nyugdíjig, de lehet, hogy utána is dolgozni fogok. Talán csak félállásban. Az nagy könnyebbség lenne. Várom ezt a szabadságot, már ha megélem. Ja, és hát szenvedni nem szeretnék. Meg másra rászorulni sem. Nincs is kire. Ha úgy alakulna... nem fogom hagyni. Majd megoldom.