Az új főnököm feleannyi idős, mint én, sőt még annál is egy kicsit fiatalabb, épp a fiammal egyidős. Egyszerű vidéki fiú, ápoló. Nem mondhatom, hogy tisztelettudóan viselkedik velem, tekintve a koromat és a jóval magasabb végzettségemet. Nincs nap, hogy ne utalna a koromra. Tegeződünk mint kollégák, de a szavai mindig a viccelődés és az igazi, bántó sértés között ingadoznak. Végül megtudtam, mit utál a legjobban: ha főnöknek szólítják. Egyáltalán nem tud azonosulni még ezzel a szereppel, különben is csak ideiglenesen kapott ún. szakmai vezető beosztást. Így aztán, a legutóbbi beszólásakor, amikor hajlott koromra hivatkozott, közöltem vele: Igenis, főnök. Felkapta a fejét, de vette a lapot. Megígérte, többé nem utal a koromra. Egyre jobb a kapcsolatunk. Humorral könnyebb elviselni az életet, mint sértettséggel.