Egy fél éve korán járok dolgozni, háromnegyed hatkor indulok, és fél 7-re bent kell lennem a munkahelyemen. Így a korai tömegközlekedésről szereztem némi tapasztalatot. 6 tájban, amikor felszállok a kisföldalattira, az tele van egyenruhás BKV dolgozókkal. Valamennyien 50 és 60 év közötti, meggyötört férfiak. Felteszem, korábban volt "rendes" állásuk, ahonnan különböző okokból el kellett jönniük. Talán mint egyetlen lehetőség maradt a BKV. Gondolom, minimálbért keresnek (feltételezésem szerint itt nincs közmunka), ami persze nem sok, de több, mint a semmi. 65 éves korukig kell dolgozniuk, akkor mehetnek nyugdíjba. Van köztük egy férfi, akit különösen csodálok. Szinte nyomorék, hajlott háta van, gondolom, súlyos gerincferdülés miatt. Manapság már szóba sem jöhet, hogy rokkantnyugdíjas lehetne. De hősiesen, sőt derűsen csinálja. Teszi a dolgát.  Talán örül, hogy legalább ez a munkája van, és nem szorul másokra. Le a kalappal mindannyiuk előtt. Hogy esetleg én is tiszteletreméltó lehetnék, mivel lassan 63 évesen napi 8 és fél órát dolgozom, és összesen csaknem másfél órát utazom, ez nem jut eszembe. Nem fizikai munkát végzek, és nyilván jobban is keresek, mint ezek az öregedő férfiak. És már alig egy évem van a nyugdíjig. Nekem jó.