Sokat gondolok a halálra, a sajátomra. Felkészültem rá. Bár a szenvedésre nem. Nem szeretnék szenvedni. Főleg a gyerekeimre gondolok. Félretettem a temetésemre (bár az valószínűleg kevés lesz) és némi pénzt is, ami, ha háromfelé osztják, nem túl sok. És hát a lakásom vagy annak értéke is az övék lesz. Ez valamicske. Lehetne több is, de hát ennyit sikerült. Nem, nem félek a haláltól (csak a szenvedéstől). Rossz anya voltam, vagy legalábbis még "elég jó anya" sem. Bánom, sajnálom. Nyilván megtettem mindent, ami tőlem telt, de ez kevés volt.