Azt hiszem, az öreg(edő) lábról még nem írtam. Ajándék volt az élettől és anyai örökség, hogy formás, szép lábam volt. Ráadásul sosem volt viszeres. Ez a hosszú évek során sem változik, de mégis... Ha hátulról lát meg valaki, esetleg még tetszik is neki a látvány, de amint megfordulok, csalódottan elfordul.

Mindig fürgén, gyorsan jártam, ügyesen szálltam le a járművekről, de észrevettem, hogy ma már ez nincs így. Óvatos és lassú lettem, és kapaszkodom. Szomorú. Cipőmániás vagyok, és ez nem is múlt el, de ma már kizárólag kényelmes és lapos sarkú cipőket veszek. Lúdtalpas vagyok tizenéves koromtól, de betétet legfeljebb télen hordok, zárt cipőkben. Na eljutottam odáig, hogy fejtől lábig nem stimmelek.