Szeptember 2-án elhelyezkedtem. Azt mondták, hogy én ezen a helyen tinédzsernek számítok. Az alapítvány vezetője egy lelkész házaspár: a férfi 84 éves, az asszony hetvenvalahány, és több nálam idősebb kolléga is van. Legalább nem fognak itt "leöregezni". Sajnos novembertől megkaptam a legnehezebb munkakört: hat drogos, tudatlan, alulszocializált, alulmotivált, opponáló kamszfiúnak kell tanulószobát tartanom. Nem is nagyon megy, üvöltözésbe fullad az egész. Én még "normális" gyerekeket sem tudtam soha fegyelmezni. Rám tukmálták, holott eredetileg másról volt szó. 

Pénteken azt mondta nekem egy fiú (láthatóan nem rossz szándékkal): Magának már idősek otthonában lenne a helye. 

Te jó ég! Egyelőre teljes mértékben el tudom látni magam, és az agyam is többé-kevésbé jól működik, legalább öt tárgyat felelősséggel tudok tanítani. És az idősek otthonának a gondolatától is irtózom. Legalább azt mondta volna, hogy nyugdíjba kéne mennem.

Azt is megkaptam, hogy én nem jól tanítok, mert nekem fel kellene olvasnom, ami a könyvben van. Buta fiú, nehéz lenne elmagyarázni neki, hogy ez nem tanítás.

Szóval nem könnyű idősnek lenni, bár olykor átadják a helyet nekem a járműveken.