Ha számot vetek a tavalyi évvel, egyetlen igazán jó dolog történt: megfogant januárban és megszületett októberben Ági lányom kislánya: Ember Jolán. Ezt a babát ötévi küzdelem előzte meg, lombikprogramok stb., de végül spontán fogant. Mindjárt háromhónapos, édes, szép és egészséges. Ő a negyedik unokám. Még egy kicsit reménykedem, hogy lesz még egy vagy kettő, de ez nem igazán valószínű.

Jónak mondhatnám, hogy elég sokat kerestem, nyugdíjat is kaptam, szerkesztettem is egy csomó könyvet, és a hat hónap fizetés és végkielégítés is sokat jelentett. Bevallom, szeretem, ha van pénzem, ahogy Woody Allen mondta: jót tesz az idegeknek. És bizony sokat vásároltam. Azt hiszem, vásárlásfüggő lettem, egyéb függőségeim mellett.

Viszont egy sor rossz dolog történt: két munkahelyemről is kirúgtak, és mindkét helyről hasonló módon: nem beszéltek velem egy árva szót sem a főnökeim, csak megkaptam indoklás nélkül a felmondásomat. Sokat rágódtam ezeken. Az első márciusban történt, a második novemberben.

Csúnyán összevesztem a nagylányommal, aki hónapokig szóba se állt velem. Pontosabban ő haragudott meg rám. Mostanra mintha enyhült volna a dolog.

Augusztusban eltört a bal csuklóm, hat hétig gipszben volt, állítólag szépen és egyenesen beforrt, de a mai napig fáj. Úgy látszik, egy kor után már nehezebben gyógyulnak a sérülések.

Mit hoz ez az év? Persze nem tudhatom. De lehet, hogy ez lesz a halálom éve. Anyám három héttel a 66. születésnapja előtt halt meg, ha én ezt követem, akkor július elsején halott leszek. Furcsa, bár nem ijeszt meg. Anyám nagyon komoly szívbeteg volt, két infarktust is túlélt, de a szíve persze nem maradt teljesen működőképes. Nekem nincs bajom a szívemmel, de vannak más betegségeim. Hagyjuk. Meglátjuk, vagy éppenséggel nem látjuk meg.