Tisztelet az öregasszonyoknak címmel készített katartikus hatási filmit 1971-ben Huszárik Zoltán. Én is tisztelem az öregeket, de öreg alatt nem a bohó hatvanasokat értem, nem is a hetveneseket, ahhoz minimum át kell lépni a nyolcadik x-et. Önmagában persze az öregség semmi tiszteletet nem érdemel, hiszen sok esetben más érdeme nincs az idősnek, mint hogy azidáig sikerült nem meghalnia. Engem ne tiszteljenek a korom miatt, ha kérhetem. (Már előfordult.)

Kik azok az öregasszonyok és -emberek, akik a szememben tiszteletre méltók?

Nos egyedül élnek, többnyire kis nyugdíjból. Testi panaszaik ellenére még nem szorulnak ápolásra, nyugdíjas otthonra, és ha vannak is rokonaik, gyermekeik, őket megkímélik... nos, saját maguktól. Senkinek nem akarnak terhére lenni. Van bennük méltóság és lelki erő ahhoz, hogy ellássák magukat minden segítség nélkül. Csupán saját ellátásukról van szó, de gondoljunk néha bele, mekkora önfegyelem és méltóság kell ehhez. Reggel elmennek a piacra (nos, lehet, hogy közülük kerülnek ki azok, akik a hajnali csúcsban sokak bosszantására fel mernek szállni a villamosra elfoglalva a fiatalok vagy középkorúak helyét). Persze ők már többnyire rosszul és keveset alszanak, na meg hát úgy gondolhatják, ideje elkezdeni a napot. Húzzák maguk után a bevásárlókocsit, de arra többnyire nincs is szükség, hiszen csak egy emberre vásárolnak. Megfontoltan válogatnak, hiszen kevés a pénzük, olcsó árura van szükségük. (Természetesen anyagi támogatást sem fogadnak el, még az esetleg jómódú gyermekeiktől sem.) Hazamennek, megfőzik kis leveskéjüket, főzeléküket, gondolom, hús ritkán kerül az asztalukra. Ők azok, akik csirke far-hátat vásárolnak olykor. Takarítják otthonukat, rendet tartanak, arra is készülve, hogy ha meghalnának, szégyen ne érje a ház elejét, és rendet, tisztaságot találjanak a rátalálók. Ez a fő ok, nem a tenger sok idejük. Sokszor gyűjtenek – a saját temetésükre. Ezzel sem akarnak majdan terhet rakni senkire. Sokszor van macskájuk vagy macskáik: nekik is kell társ, sőt olyan társ, akiről ők tudnak gondoskodni.

Tehát pusztán saját (esetleg egy háziállat) fenntartásukról van szó, de milyen tiszteletre méltó ez. Nem lehet könnyű. Magányos, de méltósággal teli élet. Tiszteljük őket! És ha tehetjük, hívjuk fel őket olykor, ne adj'isten, bokros teendőink mellett látogassuk meg őket néha.