Öregedés

Öregedés

2022. június 21, Temetés

2022. június 21. - gimkat

Nem tudom, mikor halok meg, de gyűjtök a temetésemre. Nem akarom ezzel terhelni a gyerekeimet. Van valamennyi pénzem részvényekben, de az nem könnyen hozzáférhető, és azt a gyerekeimre szeretném hagyni. Így van még egy alacsony kamatozású számlám is, ami bármikor kivehető. Ami eddig rajta van, nem elég egy temetésre, így terveim szerint még gyűjtök hozzá. 

Szeretnék a Farkasréti temetőben nyugodni a szüleim sírjában. Jó lenne hagyományos, koporsós temetés, de ha az már nem fér bele a sírba, megbékélek hamvasztással és egy urnával. Most egy koporsó (anyámé) és egy urna (apámé) van benne. A sírhely anyám miatt a nemzeti örökség része, így a helyét nem kell 25 évenként megújítani. De rendbehozatni kéne. Örülnék, ha a sírkőre az én nevem is rákerülne a szüleim neve alá. És ha Iványi Gábor mondana beszédet... az csodás lenne.

 

2022. június 16. Demencia

Dementálódok. Elfelejtek neveket, sőt alapvető szavakat is. A rövid távú memóriámnak vége: amit fél perce akartam mondani/csinálni, kiesik a fejemből. Lehet, hogy írtam már erről,,, de talán elfelejtettem. Szenvedek tőle, nagyon zavar. Használok egy emlékezetjavító tapaszt, de nem veszem észre a hasznát. Sose volt jó a memóriám, na de mára katasztrofálissá vált, és ez nyilván még rosszabbodhat. Csináltattam egy speciális tesztet pár éve, akkor a 30-ból 27 pontot értem el: csak egyet rontottam el: meg kellett volna ismételnem három szót, amiket pár kérdéssel korábban tettek fel. Csak kettő jutott eszembe. Ez mára biztos rosszabbodott. Nem akarok öregek otthonába kerülni. De mondtam az egyik gyerekemnek, hogy akkor bevihet, ha már nem tudok róla. Nekem ez rosszabb, mint az öregedéssel járó testi bajok. 

 

2022. május 23.

Ma van anyám születésnapja, ma lenne 95 éves, de már 29 éve nincs köztünk. Nekem még mindig hiányzik. Annyi idős korban, mint én most vagyok (68 éves leszek két hónap múlva), az ember visszatekint az életére, próbál összegezni. Nos, sok jót nem mondhatok. Minden párkapcsolatom befuccsolt, a házasságom, ami sajnos 22 évig tartott, egy katasztrófa volt, és akit igazán szerettem, elhagyott, és a többi is... Szakmailag sem tudok sokat felmutatni. A gyerekeim... az klassz, hogy hármat szültem, de közülük kettő lelkileg nagyon nincs rendben, ami nyilván részben az én hibám. Szomorú. 

Komment, 2022. április 30.

Használom a facebookot, like-olok, és olykor posztolok. Előfordult már, hogy a beírásom miatt törölt az illető az ismerősei köréből. De ez új: magánüzenetben kaptam egy mocskolódó szöveget. Vén, baszatlan kurvának neveztek benne. Persze rosszulesett, ráadásul nem is tudom, melyik véleményemre kaptam. Amikor megnyugodtam, elgondolkoztam rajta: tehát az illető (és sokan mások) úgy gondolják, hogy aki nem él szexuális életet, az hülye, idegbeteg, politikai kérdésekben is ostoba véleményeket hangoztat. Ilyen korrelációról még nem hallottam. (Bár azt nem tudhatja, hogy élek-e, vagy sem, de nyilván azt gondolja, hogy a korom miatt már bizonyára nem. Ez is tévedés, az idősebbek is élnek nemi életet.

De miért lennék kurva? Pénzért árulom a testme? Ugyan már! 

Na de így együtt – vén kurva – sértőbb a sértőnél. És nyilván ez volt a cél. Mindig megdöbbenek, mennyi gyűlölet van az emberekben. Szerencsére nem mindenkiben.

2021. május 21.

Panasz és fegyelmezettség


Imádunk panaszkodni, szemben például az angolokkal, akik mindig „jól vannak". Ott illetlenség és tapintatlanság a panasz. Én is szoktam panaszkodni, de már kezdek leszokni róla. A problémáimon úgysem tud senki segíteni, a hozzám közelállókban meg (esetleg) csak bűntudatot keltek, netán haragot, hogy már megint jövök a nyavalyáimmal.
Az öregeknek pedig már több okuk van panaszra: kis nyugdíj, egészségügyi problémák és magány. De mindezt méltósággal kellene elviselnünk. Egyetlen jó megoldás, ha minden bajunk ellenére mi próbálunk másokon segíteni, ha még képesek vagyunk rá. Ez nyilván jó érzéssel tölt el bennünket, és legalább szép emlékei lesznek a családtagjainknak rólunk halálunk után. A fájdalom (lelki és testi) magánügy. Ha van egy-két jó barátunk, barátnőnk (lehetőleg kortárs), nekik beszélhetünk, ők megértőek lesznek. De a gyerekeinket hagyjuk békén. Nem könnyű, de érdemes megpróbálni. Nekik is megvannak a maguk problémái.

Öregek otthona 2019. december 8.

Többszörösen hátrányos helyzetű, volt drogos, 8-os cigányfiúkat tanítottam. Fegyelmezni nem tudtam őket, ki is rúgtak rövid idő múlva mint alkalmatlant.

Na az egyik órán az egyik fiú - merő jóindulattal! – azt mondta nekem: „Magának már idősek otthonában lenne a helye.” Tényleg nem volt benne rossz szándék. Elgondolkoztam. Miért nem azt mondta, hogy már nyugdíjba kellene mennem? Idősek otthona? Oda azok kerülnek, akik már nem tudják ellátni magukat, akiknek állandó orvosi felügyelet kell. Arról nem is beszélve, hogy évekig kell arra várni, hogy valahová bejusson az ember. És arról sem beszélve, hogy egy kicsit is jobb helyre, ahol az idős embernek külön apartmanja van, kb. 20 millió a beugró + havi sok-sok tízezer ft, amit valószínűleg egy jobb nyugdíj sem fedez. És arról sem beszélve, hogy még a gondolatától is irtóznék. Mindezt persze a fiú nem tudhatta. Akaratlanul sértett meg. Rosszulesett, de nincs okom haragudni rá.

2020. december 31. Csontok

Már szinte az összes testrészt végigvettem, amiket az örgedés érintett, de a csontok kimaradtak. Rengeteg csontom tört el az életem során. Hétéves koromban egy nyári táborozás során a kulcscsontom, 16 évesen, tornaórán, svédszekrény ugrás közben a bal alkarom. Előre tudtam, hogy ez nem fog menni, de nem mertem nemet mondani. A lábfejemen eltört a metatarzus csont a buszról való ügyetlen lelépés következtében. Ezt a mai napig sem értem,: nyár volt, még az eső sem esett, és máskülönben ügyesen mozgok. Eltört az egyik lábujjam, amivel nem mentem orvoshoz, azóta is kissé csálén áll. Eltört egy bordám egy hátraesés következtében, tél volt, és jegesek voltak az utak, de én nem az utcán estem el, hanme egy lépcsőházban. Jajgattam csaknem egy hónapig miatta. Két napig nem jártam dolgozni, aztán beláttam, hogy mindegy, otthon vagyok-e, vagy a munkahelyemen, fáj így is, úgy is, így visszamentem dogozni. Aztán eltört a jobb felkarom, ami tíz hétig gipszben volt, így utaztam Angliába. Akkor tapasztaltam meg, hogy mindent meg lehet szokni: így is tudtam használni a számítógépet, mert az ujjaim vége kiállt a gipszből. Majd a bal csuklóm tört el – gipsz hat hétig. Kérdeztem a háziorvosomat, hogy nincs-e csontritkulásom, nem emiatt törnek-e a csontjaim. Azt mondta, hogy biztosan van csontritkulásom, és nem is küldött el csontsűrűség-vizsgálatra. Ebcsont beforr. De a csontvázam nem lenne alkalmas medikusoknak tanulmányozásra, hacsak nem a törött csontokat és azok következményeit akarják vizsgálni. 

Halál, 2020.12.08.

Sokat gondolok a halálra, a sajátomra. Felkészültem rá. Bár a szenvedésre nem. Nem szeretnék szenvedni. Főleg a gyerekeimre gondolok. Félretettem a temetésemre (bár az valószínűleg kevés lesz) és némi pénzt is, ami, ha háromfelé osztják, nem túl sok. És hát a lakásom vagy annak értéke is az övék lesz. Ez valamicske. Lehetne több is, de hát ennyit sikerült. Nem, nem félek a haláltól (csak a szenvedéstől). Rossz anya voltam, vagy legalábbis még "elég jó anya" sem. Bánom, sajnálom. Nyilván megtettem mindent, ami tőlem telt, de ez kevés volt.

Láb, 2020.12.07.

Azt hiszem, az öreg(edő) lábról még nem írtam. Ajándék volt az élettől és anyai örökség, hogy formás, szép lábam volt. Ráadásul sosem volt viszeres. Ez a hosszú évek során sem változik, de mégis... Ha hátulról lát meg valaki, esetleg még tetszik is neki a látvány, de amint megfordulok, csalódottan elfordul.

Mindig fürgén, gyorsan jártam, ügyesen szálltam le a járművekről, de észrevettem, hogy ma már ez nincs így. Óvatos és lassú lettem, és kapaszkodom. Szomorú. Cipőmániás vagyok, és ez nem is múlt el, de ma már kizárólag kényelmes és lapos sarkú cipőket veszek. Lúdtalpas vagyok tizenéves koromtól, de betétet legfeljebb télen hordok, zárt cipőkben. Na eljutottam odáig, hogy fejtől lábig nem stimmelek. 

 

süti beállítások módosítása